Blog

6 perc reggeli mini edzés otthon végezhető gyakorlatokkal

2016.04.11 06:34

 

Hétvégén nálunk nagyon vacak idő volt, így kis Zé középfül gyulladása miatt most nem erőltettük a kintlétet. Helyette ismét lelkesen részt vett a 

fitt rácsos almás süti készítésében, sokat bújtunk, játszottunk, nagymamáztunk, és elérkezett az az idő is, amikor a kisautós zokni már nem menő, csak a pókemberes. :)

Vasárnap délelőtt a Viadukt Sportközpont nyílt napján voltam, ahol előadást tartottam az egészséges, alakformáló táplálkozásról, a délután pedig ismét a családé és a nappali közepén egymás hegyén hátán tobzodásé volt.

2 hét betegségből adódó kihagyás után, (vagyis a 2 hét alatt másfélszer edzettem, de az sem esett jól) ma még egy kis torokfájással, de már visszatértem az edzéstervemhez. Azt a rengeteg mézet, amit megettem, most elkezdhetem aktívan is ledolgozni. :)

A gyerkőc koordinálása és munka mellett sokszor én is csak neccesen tudom megoldalni a napi edzéseket, az utóbbi időben pedig elég sokszor le kellett faragjak az edzésidőmből, de arra azért figyelek, hogy egy-egy ilyen "elcsúszott" napon se maradjanak ki a mini edzések. 

 

Ha kevés időd van edzeni

Ha vannak olyan napok, amikor Te is nehezen tudod beiktatni az edzést a napirendedbe, végezd el még a reggeli zuhany előtt ezt a 4 otthon végezhető, saját testsúlyos gyakorlatot, amivel könnyedén átmozgathatod az egész tested, így biztosan nem marad ki az edzésed. 

1, guggolás magastartással 15

2, fekvőtámasz 15

3, plank 30 mp

4, ellentétes térd-könyök érintés forgatással 15-15 oldalanként

Ha nemcsak 6 perced van az edzésre, akkor duplázd vagy triplázd nyugodtan köröket. :) Edzés elején ne felejtsd el az átmozgató gimnasztikát és a végén a megdolgoztatott izmok nyújtását.

 

Szeretnél formás lábakat és lapos hasat a bikini szezonra?

Segítek Neked!

Részletekért kattints a képre

7 napos kihívás integető háj ellen

2016.04.07 06:48

 

2 nap bölcsi után kis Zé ismét betegszabin, most középfül gyulladással. :( Úgy látszik, tavasszal tudja le az éves betegállományt, ahogy tavaly is, aztán egész évben vasemberként üzemel :)

A múltheti hörghurut és hangszál gyulladásom után most kedden edzettem először, ami még nem esett túl jól, de a tegnapi kar edzés már jobban ment. Tegnap már a mézet is sikerült elhagynom az étrendből a torokfájás enyhülésének köszönhetően, így szép lassan visszatérek a tervezett szálkásító étrendemhez.

 

7 napos kihívás az integető háj ellen 

Ha Te is feszes, formás karokat szeretnél a nyárra, akkor csináld végig ezt az otthon végezhető gyakorlatokból álló 7 napos kihívást. Természetesen a 7 nap után bátran ismételheted a feladatsort, vagy a gyakorlatokat beiktathatod a saját edzéstervedbe. 

 

1, gyakorlat tricepsz: szűk fekvőtámasz

Ha könnyedén megy a női verzió, akkor emeld meg a térded a talajról és úgy végezd a karhajlításokat

2, gyakorlat bicepsz: karhajlítás - -nyújtás beforgatva

3, gyakorlat tricepsz: tolodzkodás padon vagy széken támaszkodva

4, gyakorlat bicepsz: karhajlítás - nyújtás kalapács fogásban egy lábon állva

Ismétlés számok

Edzésnapok                     Gyakorlatok                               Sorozatok

1, nap                   tricpesz gyakorlatokból 8-8                      2

                            bicepsz gyakorlatokból 10-10                   2                   

2, nap                   tricepsz gyakorlatból 10-10                      1

                            bicepsz gyakorlatokból 12-12                   1

3, nap                   tricpesz gyakorlatok 10-10                        2

                            bicpesz gyakorlatokból 15-15                    2

4, nap                   pihenő nap

5, nap                   tricpesz gyakorlatokból 12-12                   2

                            bicepsz gyakorlatokból 15-15                    2 

6, nap                  tricpesz gyakorlatokból 10-10                    3

                            bicepsz gyakorlatokból 15-15                    3

7, nap                   tricpesz gyakorlatokból 12-12                    3

                            bicepsz gyakorlatokból 20-20                     3

 

Formás karok a bikini szezonra

Ne feledd, a formád 70%-ban a táplálkozáson múlik. A fenti gyakorlatok mellett iktass be heti 3x kardió edzést és  figyelj oda a megfelelő fehérje - szénhidrát és zsír bevitelre, hiszen a szálkásító edzésterv és zsírégető csak abban az esetben működik, ha szálkásító étrenddel párosul. 

 

Szeretnél személyre szabott szálkásító étrendet és edzéstervet?

Segítek Neked, kattints a képre a részletekért:

 

Kíméletes méregtelenítés és fogyás

2016.04.04 14:11

 

1 hét betegállomány után holnap visszaáll minden a régi kerékvágásba. Gyerkőc bölcsibe, én munkába, bár az edzésekkel még óvatosan kell bánnom, a kardió részt egész biztos ki kell hagynom a héten.

Kis Zével a hétvégét vidéken töltöttük a nagyszülőknél, sokat játszottunk, fociztunk, hintáztunk, homokoztunk és lelkesen segítettünk sütit sütni a mamának. :)

Már húsvétkor is kimaradt néhány nap az edzésekből, ráadásul az ünnep miatt megengedőbb voltam magammal az étkezésekben is, aztán közbeszólt az 1 hét hörghurut és hangszalag gyulladás, így  mostmár közel 2 hét lemaradásom van diéta és edzés terén is, aminek a következménye szép szóval kifejezve: elfedődés. :D Vagyis a februárban és március elején beindult formálódás visszafordulása. Mivel tavasszal nem indulok versenyen, így is nehéz volt igazi motivációt találni, de most aztán tényleg kezdhetek mindent előlről. 

Az étkezésben a következő hetekben nálam a megfelelő fehérje bevitelen, szénhidrátingáztatáson és a kíméletes méregtelenítésen lesz a hangsúly. 

Ma reggeli napindító méregtelenítő zöld turmix: (ultra-mega finom) :)

- spenót

- alma

- narancs

- 3 tk. Barley Juice zöldárpa por

- szénsavmentes víz

Méregtelenítés és fogyás

A hideg hónapok a kalóriadúsabb, zsírosabb, laktató ételek időszaka, és lássuk be, általában ilyenkor nem a diéta van a fókuszban, hanem a raktározás. A téli időszakban "elnehezült" testnek lökést adhatsz a fogyás, jó közérzet és egészség útján egy tavaszi kíméletes méregtelenítő kúrával, aminek során megszabadulhatsz a szervezetedben lerakódott salakanyagoktól, a felesleges zsírtól és víztől.

Tudtad, hogy a szervezetben egy év alatt kb. 4 kg felesleges méreganyag halmozódik fel? 

Te mikor méregtelenítettél utoljára?

A tavaszi méregtelenítés során kiemelt fontosságú a bélrendszer és máj tisztítása. 

A májunk feldolgozza és elraktározza a tápanyagokat, méregtelenít és kiválasztja az anyagcsere során keletkezett salakanyagokat. A máj és bélrendszer az érhálózat segítségével "kommunikál" egymással. Ha a bélrendszer a táplálkozásnak (pl. adalék és színező anyagok, cukor, mesterséges édesítő szerek, túlzott evés, nehéz- zsíros, szénhidrátdús kész ételek) stressznek, gyógyszereknek, szennyezett levegőnek, lelassult anyagcserének köszönhetően nem végzi megfelelően a méregtelenítő funkcióját, így a tápanyagok felszívódása nem megfelelő, akkor a májba sokkal több méreganyag kerül,  ez pedig sokkal jobban igénybe veheti a szervezetet. 

Érdemes a méregtelenítést a lehető legegyszerűbb módon végezned, amire tökéletes alternatíva a zöld élelmiszerek fogyasztása. 

Például iktass be az étrendedbe minél több friss, lehetőleg idény zöldséget, és készíts magadnak zöld turmixokat, melybe tegyél zöldárpa port. Ezek segítségével nemcsak kellő mennyiségű vitaminhoz és ásványi anyaghoz juthatsz, de természetes úton segíted a szervezeted méregtelenítését, energizálhatod a tested és a zöldárpa lének köszönhetően kevésbé leszel éhes, ezzel könnyedén betarthatod a diétás étrended. 

Ha a májad és bélrendszered tisztul, az epesavak és emésztő enzimek termelése normalizálódik, a "gombák" elhalnak,  a szervezet megkönnyebbül. Mindez a test többi fiziológiai folyamatára is jótékony hatással van, pl. harmonizálódik a vegetatív idegrendszer, szív működés, vérkeringés, megszűnnek a méreganyagok okozta kisebb gyulladások a  belekben) a test pedig elengedi a felesleges zsírokat és nem tartalékol tovább. 

 

Szeretnél személyre szabott életmód tanácsokat, étrendet és edzéstervet?

Segítek Neked, kattints a képre a részletekért

Fitt kenyér recept FittAnyutól

2016.03.30 13:12

 

Nagyon ritkán vagyok beteg, de most csatlakoztam kis Zéhez, beálltam a táppénzen levők sorába egy hörghuruttal kombinált hangszalag gyulladással, ami egy kicsit sem vicces, főleg ha légzési nehézséggel társul. Egy "csöppet" most offon vagyok, úgyhogy munka és edzés helyett a pihenés, olvasás, tanulás és a természetes gyógymódok, Vironal gyógynövény csepp, ami kiváló vírusos és gyulladással járó betegségek esetén, Flavocel tabletta és tea van napirenden.

Beszélni nemigen tudok, hangom az semmi, a családom pedig szolidaritásból velem suttog. :) 

Szerencsére azért nem vagyok ágyhoz kötve, így délelőtt összedobtam egy fitt házi veknit. Nagyon egyszerűen elkészíthető, nem kell hozzá kenyérsütő gép sem, csak bekavarni, egy órát keleszteni és megsütni. Ennyi. 

Hozzávalók 2 ilyen darabhoz:

- 250 gr dmBio teljes kiőrlésű liszt

- 250 gr dmBio Teljes kiőrlésű rozsliszt

- 1 szárított élesztő

- 1 doboz zsírszegény tejföl (150 gr)

- 2 ek. oliva olaj

- 1 tk. só

- 2 tk. eritrit

- 2 tk. búzasikér

- 200 ml melegvíz

- 1 tk. kakukkfű 

- 1 tk. majoranna

- tetejére szórhatunk szezám magot

Elkészítés:

A tésztához a kétfajta lisztet és a szárított élesztőt egy keverőedénybe szitáljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és az egészet konyhai robotgéppel (dagasztó spirál) kezdetben alacsony, majd magasabb fokozaton sima tésztává dagasztjuk. A tésztát letakarva, meleg helyen kb. 1 órát kelni hagyjuk. A tésztát lisztezzük, majd a keverő edényből egy nyújtódeszkára borítjuk. Kétfelé vesszük a tésztát. A szeleteket megfogjuk a végeiknél és többször megcsavarjuk, amíg egy 20-25 cm-es veknit kapunk. A veknit egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, meleg helyen kb. még 20 percet kelesztjük. Sütés előtt én megkentem tojásfehérjével és megszórtam szeám maggal, de ez elhagyható. 240 fokon először 10 percig sütjük, aztán csökkentjük a hőmérsékletet 180 fokra, és még így sütjük kb. 25-30 percig. Sütés után hagyjuk kihűlni, utána szeleteljük.

Tipp: 

Ha hétközben nincs időd kenyeret sütni, készítsd el hétvégén és fagyaszd le, így hétközben bármikor elő tudod venni. 

A zöldfűszerek ízlés szerint variálhatóak, akár el is hagyhatod őket, vagy kicserélheted bármilyen más zöldfűszerre

Gazdagíthatod a veknit őrölt lenmaggal, amivel értékes zsírsavakhoz juthatsz és még az anyagcseréd is gyorsíthatod.  

 

Szeretnél személyre szabott étrendet és edzéstervet? 

Segítek Neked, kattints a képre a részletekért

Diétás útmutató a bikini formához

2016.03.29 06:38

 

Mindenkinek megfordul a lábán a zokni, vagy az utóbbi időben csak én választok ilyen szerencsétlenül vásárlásnál??? :)

Már el is felejtettem milyen az amikor a gyerkőcnek jön a foga. Most péntek óta non-stop nosztalgiázunk hőemelkedéssel, lázzal, orrfolyással, nyűgösködéssel és nemalvással. Szegénykémet nagyon megviseli, hogy a rágófogak útnak indultak, így a húsvéti programunk a tervezett kirándulás helyett az itthonlét lett. Tojást festettünk, gyurmáztunk, rajzoltunk, mesét olvastunk, fitt kalácsot és túrós pogácsát sütöttünk, nagymamáztunk, nagypapáztunk és megkerestük a kertben a nyuszi ajándékait. Idén a kölnis locsolás sem maradt el, a nagypapa emlékeztetett rá, hogy ez milyen jóóóóó dolog. :)

Vasárnap és hétfőn az edzések is kimaradtak, egy kicsit megengedőbb voltam az étkezésekkel is, ma pedig indul az újrakezdés. 

Gondolom rajtam kivűl sokan vannak még így, hogy az elmúlt két napra időzítették a bűnöző napot vagy esetleg a diéta teljesen mellékvágányra került, a húsvéti sonka és kalács után pedig ma indul az újrakezdés fázisa.

Ennek megkönnyítéséhez hoztam 14 diétás alapelvet, amit ha szem előtt tartasz, könnyedén és egészségesen megindulhatnak a kilók lefelé. 

 

Diétás útmutató a bikini formához

1, Igyál minden étkezés előtt 1 nagy pohár vizet

2, Kerüld a magas kalória tartalmú italokat. Igen, ebbe a kávé tejszínhabbal is beleszámít.

3, Egyél minden étkezéshez sovány fehérjét

4, Kerüld a finomtított gabonákat

5, Fogyassz minden nap 30-50 gr rostot

6, Egyél minden nap almát és/vagy bogyós gyümölcsöt

7, Ebéd után kerüld a szénhidrátokat

8, Kerüld a krumplit

9, Iktasd ki az étrendedből a gyors , előre elkészített ételeket

10, Reggelizz!

11, Kerüld a magas sótartalmú ételeket

12, Egyél minden nap zöldséget

13, Ne menj teli hassal aludni, vacsorára válassz könnyű ételeket, leginkább fehérjét és zöldséget

Itt találsz ötletet szénhidrátszegény vacsorákhoz

14, Hetente tervezz be egy bűnöző étkezést :)

 

Motiváció fenntartása a diétában

Adj időt a testednek és agyadnak a fogyáshoz. A szélsőséges fogyókúra a testedet és az agyadat is megviseli, ha úgy érzed megfosztod magad valamitől, jó eséllyel néhány nap múlva feltéped a hűtőt és jól belakmározol, ezért az ilyen-olyan kúra jelleggel végzett szélsőséges étrendek sosem vezetnek eredményre. Nyomtasd ki ezeket az alapelveket, tedd ki a hűtődre vagy tartsd magadnál és naponta többször olvasd át, nap végén pedig pipáld ki a teljesített pontokat. Meglátod napról napra egyre több pipa fog szerepelni a lapodon, ami segít a motivációd fenntartásában és növeli az önbizalamad. 

 

Szeretnél személyre szabott étrendet és edzéstervet? 

Segítek Neked, kattints a képre a részletekért

 

Fitt liszt és tojásmentes zabmuffin 25 perc alatt

2016.03.25 06:29

 

Tegnap reggel 45 perc kardióval kezdtem a napot. Nem voltam teljesen 100-as, 35 perc után tértem magamhoz a futópadon, így nem mondhatnám, hogy nagyon jól esett, de megcsináltam.

Munka és bölcsi után kis Zével uzsonnára liszt és tojásmentes banános zabmuffint, vacsorára pedig avokádóval töltött csirkemellet csináltunk. 

Hozzávalók:

- 100 gr aprószemű zabpehely

- 1 nagyobb banán

- 1 cukkini

- 1 ek. kókuszzsír

- 1 ek. chia gél (1 ek. Dm Bio chia mag)

- 5 ek. Dm Bio Agavé szirup vagy méz 

- 1 tk. sütőpor

- 1 tk fahéj

- csipet só

 

Tudtad, hogy a tojás remekül helyettesíthető chia mag géllel?

1 ek. chia maghoz tegyél  3 ek. vizet, keverd össze, néhány perc alatt gél állagú lesz, ezt tedd hozzá a tésztához 1 tojás helyett. 

 

Elkészítés:

A cukkinit megtisztítom, meghámozom, kislyukú sajtreszelőn lereszelem. A banánt egy villával pépesítem. Összekeverem a száraz hozzávalókat, majd hozzáadom a cukkinit, pépesített banánt, agavé szirupot vagy mézet, chia gélt és alaposan összekeverem.

Én a tésztát robotgépben készítettem, egyszerűen csak belepakoltam mindent és összekevertem.

A sütőt 200 fokra előmelegítem, a tésztát muffin formákba töltöm és 25 perc alatt megsütöm.

 

Tipp: 

Én a tésztát kétfele osztottam, az egyik felébe ami a gyerkőcnek készült apróra vágott diót és kevés apróra vágott 80%-os étcsokit tettem, a másik felébe, ami az enyém lett 1 adag BioTechUSA Iso whey zero fehérjeport tettem, ezzel megemelve a süti fehérjetartalmát. 

A muffin ha nem fogy el, nyugodtan tedd be a mélyhűtőbe és fagyaszd le, így bármikor előveheted, tökéletes s.o.s étkezésnek. :)

 

Szeretnél lapos hasat és formás lábakat a bikini szezonra?

Segítek Neked, kattints a képre a részletekért

 

Egy tökéletes fitt reggeli zabkása helyett

2016.03.23 09:49

 

Nekem ez a virág jelenti igazán a tavaszt. Tegnap végre kinyílt a kertünkben, öröm és boldogság :)

Ritkán fordul elő, de ma reggel semmi kedvem nem volt a zabkásához, így más reggeli után néztem.

Szempont volt az egészség és az, hogy gyorsan elkészüljön. Ez kerekedett ki belőle :)

Tavaszi méregtelenítő turmix: cékla, répa, alma felkockázva és szénsavmentes vízzel összeturmixolva

A cékla kiváló vérképző, szabályozza a máj anyagcsere-folyamatait és megakadályozza a daganatos sejtek szaporodását, nagy segítségedre lehet a tavaszi kíméletes méregtelenítésben.

Fitt melegszendvics 2 perc alatt:

Hozzávalók: - 2 szelet szénhidrátcsökkentett magvas kenyér

                   - bébi spenót

                   - avokádó

                   - 1 vékony szelet zsírszegény sajt

                   - pici fetasajt morzsolva

Az avokádó magas Omega 3 és  E vitamin tartalmának köszönhetően javítja az agy és szív működését, a benne található egyszeresen telítetlen zsírok a "jó zsírok" közé tartoznak, amelyek eltelítenek, ezzel csillapítva az éhséget. Az avokádóban rengeteg oldható és oldhatatlan rost található, amelyekre szüksége van a szervezetünknek a megfelelő emésztéshez. A rostban gazdag ételek fogyasztása elengedhetetlen az egészségesen működő anyagcseréhez és a fogyáshoz.

 

Szeretnél személyre szabott étrendet és edzéstervet?

Részletekért kattints a képre:

Guggolás variációk otthonra a formás lábakért

2016.03.21 05:30

 

A hétvégém a szombat reggeli Fat control edzéssel kezdődött a teremben. Aztán irány haza, délelőtt autószerelő, vásárlás, takarítás, délután motorozás, hintázás, kertészkedés és nagymamázás kis Zével.

A kinti programok után pedig még pogácsát is sütöttünk teljes kiőrlésű rozslisztből, ahol a gyerkőc ismét lelkes segítőm volt, főleg, hogy a nagymami hozott neki egy apró sodrófát. :)

A vasárnap reggel egy kis szabatéri futással és guggolásokból, fekvőtámaszokból, tolodzkodásokból álló edzéssel indult a kertünkben.

 

Guggolás variációk otthonra

Ha formás lábakat szeretnél a bikini szezonra, érdemes minél több irányból megdolgozatni a comb és farizomkat, azaz minél többféle guggolás variációt beiktatni az edzéstervedbe. Az én vasárnapi edzéstervben most ez az ötféle guggolás szerepelt.

1, vállszéles terpeszben guggolás hátra lábemeléssel

2,  guggolás térdhúzással

3, széles terpeszben guggolás 

4, guggolás oldalra lábemeléssel

5, guggolás előre rúgással

Az edzés előtt ne felejtsd el a bemelegítést és a végén a nyújtást, így megkímélheted magad az esetleges sérülésektől.

 

Zsírolvasztó, feszesítő lábedzés otthonra

Ha szeretnéd eltüntetni a felesleges zsírt a combodról és popsidról, szeretnéd hatékonyan feszesíteni, formálni a virgácsaidat a bikini szezonra, akkor a gyakorlatokat kombináld kardió edzéssel és egy megfelelően kialakított étrenddel, hisz ne feledd az alakod 70%-ban a táplálkozáson múlik. Törekedj a minőségi tápanyagbevitelre, a tiszta a táplálkozásra, kezdésnek mellőzd az étrendedből a fehér lisztes és cukros ételeket és igyál minél több vizet.

 

Szeretnél személyre szabott étrendet és edzéstervet?

Részletekért kattints a képre:

30 napos lapos has - formás láb kihívás, vállalod?

2016.03.16 06:05

 

Végre nem kell küzdenem a gyerekkel a kifestő könyvért. :)

Mostmár saját színező könyvem van, a nagymama meglepett egy felnőtteknek szóló kifestővel. Már csak a színes ceruzákért kell harcolnom kis Zével :)

A 4 napos hétvége munkával és pihenéssel telt, az edzés most egy kicsit háttérbe szorult. Vasárnap Szentendrén voltunk a Skanzenben, hétfőn pedig a közeli Zoltán tóhoz kirándultunk, ahol megnéztük a pónikat, kacsákat, lámákat és nagyokat csúszdáztunk. 

Tegnap délelőttre terveztem egy szabadtéri futást, de havas esőre ébredtem, így a szabadtéri edzés megint meghiúsult. 

Mivel most 4 nap is kimaradt az edzésben, bele kell húzzak, ezért a következő 30 napra kitűztem magamnak egy kis motivációt, egy 30 napos has-láb gyakorlatokból álló kihívást. 

 

30 napos lapos has - formás láb kihívás

Ha formás lábakat és lapos hasat szeretnél a bikini szezonra, akkor csináld velem végig ezt a 3 egyszerű, otthon végezhető gyakorlatból álló programot. Kezd el már ma!

 

1, gyakorlat: hasprés 

 2, gyakorlat: ellentétes térd és könyök érint forgatással

3, gyakorlat: vállszéles terpeszben guggolás

               1,  gyakorlat             2, gyakorlat           3, gyakorlat                 

1,                  10                            10                         25     

2,                  20                            15                         30     

3,                   5                             20                         55

4,                  10                            25                         40

5,                   5                             10                         20

6,                  15                            30                         50

7,                  20                            35                         55

8,                  30                            40                         60

9,                  pihenő nap

10,                 10                            10                         25

11,                  40                            50                         65

12,                  45                            60                         70

13,                   5                              5                          5

14,                  10                            10                         10

15,                  20                            30                          20

16,                  25                            30                          45

17,                  40                            50                          60

18,                 pihenő nap

19,                   5                             5                            5

20,                   10                           10                          25

21,                   20                           15                          35

22,                   25                           40                          45

23,                   10                           40                          55

24,                   10                           50                          65

25,                   15                           60                          65

26,                   20                           70                          85

27,                 pihenő nap

28,                    25                          80                          95

29,                    30                          90                          95

30,                    40                         100                        100

 

Ne felejtsd el, hogy a 30 napos has-láb edzés program sikeressége elsősorban a táplálkozásodon múlik. Nem elég minden nap végigcsinálnod a gyakorlatokat, oda kell figyelned arra, hogy mit mikor eszel és mennyit iszol, az alakod és egészséged 70%-ban a táplálkozásodon múlik.

 

Szeretnél személyre szabott étrendet és edzéstervet?

Részletekért kattints a képre:

Szeretnél saját Fitten-pozitívan hímzett törölkőzöt?

Részletekért kattints a képre:

Fitt húsvéti fonott kalács

2016.03.09 06:33

 

Hétfőn délután megvettem a húsvéti ajtódíszt és a barkát, amit kis Zével feldíszítettünk tojásokkal, pillangóval, kiscsibével, tulipánnal.  Ezután a kis törpe elindult felvenni a cipőjét, hogy kimegy megkeresi a csokitojásokat a kertben, amit a nyuszi elrejtett neki. Beletelt egy kis időbe, míg lebeszéltem róla, hogy ne most, hanem majd 3 hét múlva keressük a tojásokat a kertben, most maximum vakondokat találunk, nyuszit és tojást biztosan nem. :)

Mivel nincsen húsvét fonott kalács nélkül, ezért a hétvégén teszteltem a fitt mazsolás húsvéti kalács receptjét is. Sűrűbb lett a tésztája a hagyományos változatnál, mivel nem fehér liszttel készült, de ízre finom volt, diétás eperlekvárral megkenve meg különösen fincsi. :)

Recepért kattints IDE.

Ha szeretnéd a húsvéti ünnepeket megúszni plusz kilók nélkül, akkor próbáld ki a kalácsnak ezt a változatát és figyeld a további bejegyzéseket, mert hamarosan újabb alakbarát finomsággal érkezem. :)

 

Szeretnél formás lábat és lapos hasat a bikini szezonra?

Segítek Neked!

Részletekért kattints a képre

Ha szeretnél magadnak Fitten-pozitívan hímzett törölközőt

kattints a képre a részletekért

Tételek: 171 - 180 ból 721
<< 16 | 17 | 18 | 19 | 20 >>