Blog

Nyerj energiát ezzel az 5 ízletes és egészséges recepttel

2019.10.05 20:21

Az édesburgonya egy kiváló egészséges szénhidrátforrás egy diétában, remekül beilleszthető egy fogyni vágyó étrendjébe is. Magas vitamin és ásványi anyag tartalma mellett, alacsony a glikémiás indexe, lassabban emeli meg a vércukorszintet, így tovább érezzük magunkat jóllakotnak. 

Jót tesz a lépnek, gyomornak, erősíti a belső szerveket és növeli a szervezet energia szintjét. 

A mai blogbejegyzésben ehhez az egy szuper ételhez hozok 5 különféle receptet. 

Olvass tovább...

 

Az édesburgonya nagy kedvencem. Íze egyáltalán nem hasonlít a ˇhagyományos" krumpliéhoz, a sütőtök ízéhez viszont annál inkább. Sokan azért csalódnak az édesburgonyában, mert éppen ugyanúgy akarják elkészíteni, mint a "sima" krumplit. Évekkel ezelőtt a legelső próbálkozásomnál én is így jártam. Akkor megállapítottam, hogy ez nem jó ízű, és emiatt sokáig nem is foglalkoztam vele. Egyszer aztán kísérletezésbe fogtam, és az alábbi 5 módon elkészítve igazi kedvencem lett. 

 

Egy étel, öt módon

 

1, Készíts belőle nokedlit 

Keverj össze 200 g reszelt édesburgonyát 1 ek. vízzel, 1 tojással, csipet sóval és ízlés szerint szerecsendióval. Alaposan dolgozd össze a masszát, ezután egy lapát segítségével nyomkodd át a keveréket egy szűrőn egyenesen egy fazék forrásban levő vízbe. 10 mp forralás után vedd le a tűzről és szűrd le. Végül egy serpenyőben kókuszvajon süsd aranybarnára, adj hozzá zsályát, sült csirke csíkokat és spenótot. 

2, Egészséges sült krumpli

Hámozz meg 170 g édesburgonyát és vágd kockákra. Tedd egy jól zárható műanyag dobozba, önts rá kevés olíva olajat, fűszerezd sóval, borssal, kakukkfűvel, zárd le a dobozt és rázd össze alaposan, hogy mindenhol átjárja az olaj és a fűszerek. Bélelj ki egy tepsit alufóliával, borítsd rá a burgonyát és süsd meg 220 fokra előemelgített sütőben kb. 20 perc alatt. 

3, Édesburgonyapüré 

200 g édesburgonyát hámozz meg, kockázz fel, és főzd puhára enyhén sós vízben. Ha kész, szűrd le, pürésítsd egy krumplinyomó segítségével, majd keverj hozzá 1 ek.  zabtejszínt. Ízlés szerint ízesítsd sóval és szerecsendióval.

4, Fogyaszd grillezve

Melegítsd elő a grillsütőt magas fokozaton. Vágd az édesburgonyát nagyobb cikkelyekre, majd helyezd őket a sütőlapra, spriccelj rájuk némi olíva olajat, sózd, borsozd és süsd mindkét oldalát 2 -2 percig. Ezután keverj össze fél ek olíva olajat fél tk. paprikával, kend rá az átsült cikkelyekre. A tetejüket megbolondíthatod 1-1 kanál natúr görög joghurttal és tökmaggal. 

5, Egészséges desszert néhány perc alatt

Egy kis egészséges édességhez tegyél egy tálba 100 g lereszelt édesburgonyát, majd tedd a mikróba 3 percre, hogy megpuhuljon. Amikor kész, adj hozzá 2-3 tk. erititet, 4 tk. kókuszreszeléket, 1 tk.olvasztott kókuszolajat és alaposan dolgozd össze. Formálj belőle golyókat, hempergesd meg kókuszreszelékben és tedd néhány percre hűtőbe, hogy kissé megdermedjen. 

 

30 NAPOS ÉLETMÓD PROGRAM 

Kattints a képre a részletekért: 

 

Örök kérdés: Súlyzós edzés előtt vagy után kardiózz?

2019.09.08 15:49

Az, hogy mikor kardiózol, súlyzós edzés előtt vagy után, közvetlen hatással lesz arra, hogy a tested hogyan reagál az edzésiedre. 

Olvass tovább...

Csütörtök este egy igazán fantasztikus élményben volt részem. Meghívást kaptam az It's YOUR WORLD Önismeret és SIKER kerekasztal beszélgetésre 6 csodálatos NŐ társaságában. Nagyon jól éreztem magam. 


Néhány órában volt lehetőségünk boncolgatni ezt a végeláthatatlanul hosszú és mélyremenő témát.
Mit jelent számunkra a SIKER? Mikor érezzük magunkat sikeresnek? Egyáltalán tudatában vagyunk e a sikereinknek, és tudjuk e azt megfelelően értékelni, vagy lemondunk a sikerről az irigyeink miatt? Önmagunknak vagy a társadalom véleményének próbálunk megfelelni?
Mi az ÖNBIZALOM? Hogyan erősítjük az önbizalmunkat a hétköznapokban? Tudunk e változtatni a generációkra visszanyúló hozott mintákon?
Te feltetted már valaha magadnak ezeket a kérdéseket? Ha igazán őszintén válaszolsz a kérdésekre, és foglalkozol ezekkel a gondolatokkal, bizony új utak nyílhatnak meg az életedben.
Napokat tudnék ezekről a témákról beszélgetni.  Rengeteg pszichológiával foglalkozó könyvet olvasok, és ősztől tervezem a pszichológiai tanulmányaimat is.
A tegnapi beszélgetés rengeteg új gondolatot indított el bennem és a mellettem ülő nő társaim tapasztalatai egy új irányból is megvilágították számomra az önbizalom és siker témáját, amiért nagyon hálás vagyok.

 

2 hete vezettem be új irányvonalakat az étrendembe és változatattam az edzéstervemen is. 

Az új étrendben a kiegyensúlyozott mérsékelt szénhidrátbevitel (minden étkezésnél van szénhidrát) kevesebb állati fehérje és kevesebb zsír fogyasztás dominál. 

A mai menüm: 

Reggeli: 2 tojásból rántotta, 2 kis szelet ch csökkentett magvas pirítós, paradicsom és rukkola

Tízórai: 380 g eper, 1 adag csokis BioTechUSA Iso Whey Zero fehérjepor, 250 ml kókusztej

Ebéd: Tonhalas vadrizs saláta avokádóval 

Uzsonna: 2 magvas ropogós wasa kenyér, 120 g light cottage cheese

Vacsora: Csirkés mandulás quinoa saláta 

 

Az edzésben heti 4-6 edzés tűztem ki célul, erősítő és kardió edzések vegyesen. 

 

Örök kérdés: Súlyzós edzés előtt vagy után kardiózz? 

 

Sokunknak csak kevés ideje jut az edzésre, így  bármennyire szükséges is lenne külön napon végezni a kardió és külön napon a súlyzós edzést, egészen egyszerűen a zsúfolt hétköznapok miatt nincs rá idő. Ilyenkor a két típusú edzés egy napra, sőt egy edzésre szorul be. 

Az örök kérdés ilyenkor, hogy mikor kardiózzunk? Az erősítő edzés előtt vagy után? 

A válasz pedig egyértelműen attól függ, hogy mik a céljaid? 

A két különféle edzéstípus különféleképpen hat az izomsejtjeinkre. Eltérő sejtváltozást eredményez a tested erősítő gyakorlatok végézse során, mint kardió vagy állóképességnövelés esetén. Amikor egy edzésen belül végzel erősítő és kardió gyakorlatokat a két inger törölni akarja egymást. 

Ha a célod az izomnövelés, akkor kardióval kezd az edzésed. Kutatások igazolják, hogy az anabolikus hormonok tovább maradtak megemelkedett állapotban, ha a súlyzós gyakorlatokat a kardió edzés után végezték. Ahhoz, hogy állóképességet növelj és ne izomtömeget, fordítsd meg a sorrendet. 

Nagyobb adaptációs hatása annak a típusú gyakorlatnak van, amellyel befejezed az edzést. 

A kardió edzés végén történő végzése a súlyzós edzés anabolikus hatását csökkenti, és megemeli a fehérjelebontást. Míg a súlyzózás edzés végére hagyása elősegíti azoknak a molekuláris folyamatoknak a hosszabb ideig történő aktivitását, amelyek a fehérjeszintézisben vesznek részt. 

 

30 NAPOS TÁPLÁLKOZÁSI PROGRAM 

Katt. a képre a részletekért: 

4 tipp, amitől fitt lehetsz ősszel

2019.08.23 19:05

Lehet, hogy a nyári top formádat már elengedted, de az ősz mindig egy újrakezdést jelent. És hát...sosem késő elkezdeni az apró változtatásokat egy fittebb forma, jobb közérzet, egészségesebb test elérése érdekében. 

Nézzük mi segíthet neked, hogy fittebbnek nézz ki ősszel és úgy is érezd magad.
Olvass tovább...
 
 
3 nap nyárzáró balatoni kirándulás után csütörtök délután érkeztünk haza. Ahogy tavaly, idén is Szentantalfán a Zsóka Fogadójában szálltunk meg. 
Szeretjük ezt a helyet. Jól felszerelt konyhával, tágas apartman, medence és szuper kerthelyiség az udvaron, gyönyörű hegyre néző kilátással. 
Ez a környék csodálatos része az országnak. Mindszentkálla - Szentbékkálla - Salföld egy igazi hármas gyögyszem.  Míg Köveskál már igazi turistás hellyé nőtte ki magát, addig Mindszentkállának és Szentbékkállának még sikerült megőríznie a falusi hangulat varázsát. Mindszentkállán érdemes betérni a Kálla-Kapocs nevezetű bisztróba, kedves kiszolgálással remek chill out hely. Szentbékkállán a kisbolt melletti Barbara presszóban remek cappucinot csinálnak, és nagyon finom kávéval várják a vendégeket, a falu határában pedig csodás látvány tárul elénk a Kőterngernél. Mi imádtuk mindkét helyet. 
 
Hazatérve pénteken még szabin voltam, így reggel szabadtéri edzéssel indítottam a napot. 
 
Sajnos a munkanapokon annyira korán indul a reggelem, hogy nem tudom beiktatni a korai edzéseket, így ezeken a napokon marad a munka utáni esti edzés.
 
 
Általánosságban az a tapasztalatom, hogy aki nyár közepére nem tudta elérni az általa megálmodott testformát, az már a nyár második felére elengedi ezt a kitűzött célját. 
Az ősz azonban mindig egy újrakezdést jelent. A nyári szabadságolásoknak és szüneteknek vége, visszatérünk a dolgos hétköznapokba, újra felvesszük a ritmust és beállnak a hétköznapok. Ebbe a rendszerben pedig lépésről lépésre sokkal könnyebb beépíteni néhány új szokást, ami az egészségünket szolgálja. 
 
 
 
4 tipp, amitől fitt lehetsz ősszel
 
 
  • hagyd el a finomított cukrokat
Egy átlagos magyar ember évente 26-30 kg finomított cukrot fogyaszt el, ezzel megemelve a szívbetegség, cukorbetegség és rák kialakulásának esélyeit. Vond ki a finomított cukrokat az étrendedből és meg fogsz lepődni mennyivel jobban teljesít majd a szív és érrendszered, és minden egyéb. 
 
A tegnap készült CUKORMENTES PROTEINES MÁKOS QUINOA GOLYÓ édességem például tökéletesen beilleszthető egy egészségtudatos táplálkozásba is. 
 
 
ELKÉSZÍTÉS: 
A quinoát kókusztejben megfőztem, eritrittel édesítettem. Amikor kihűlt, hozzákevertem natúr kókuszjoghurtot, darált mákot és 1 adag vaníliás BioTechUSA Vegán fehérjeport. Golyókat formáltam a masszából, meghempergettem darált mákban és vaníliás protein pudinggal meglocsolva tálaltam. 
 
  • tartsd tisztán az étrendedet
 
Mellőzd a feldolgozott ételeket és a finomított szénhidrátokat, helyette organikus húsokat és zöldségeket egyél. A feldolgozott ételek sok kémiai anyagot és adalékot tartalmaznak, ezektől tartsd távol magad. 
 
  • szorítsd be az edzést a hétköznapokba
 
Ha kevés időd jut a mozgásra, akkor is préselj be 1-1 rövid edzést a hétköznapokba. 
S.O.S edzésprogramként működnek az alábbi gyakorlatok 10 sorozatban elvégezve: 
 
- 10 fekvőtámasz
- 10 guggolás
- 1 perc kardió (ugrálókötél vagy futás, vagy bármilyen kardió jellegű mozgás) 
 
  • legyen változatos az edzésterved
 
Annyi féle mozgás létezik...Járj nyitott szemmel az edzőteremben, böngészgesd a netet, olvass bele szaklapokba új ötletekért, keress és próbálj ki új gyakorlatokat és tedd változatossá az edzéstervedet. 
Sose ragadj le egyfajta edzéstervnél, egysíkú válik az edzésed, amit hamar meg fogsz unni, a tested pedig hamar hozzászokik az ingerekhez, és leáll a fejlődésed. 

Tej,- tojás,- hozzáadott cukormentes áfonyás muffin

2019.08.11 19:46

 

Kevés időd van sütni-főzni, ugyanakkor figyelsz a vonalaidra? Netán edzés előtti fitt finomságot keresel? Jó helyen jársz. :) 

Ezt a muffint 25 perc alatt összedobhatod, és még konyhai tapasztalat sem kell hozzá. Egészséges, fitt, tej,-tojás,- és hozzáadott cukormentes, egyszerű, könnyen beszerezhető alapanyagokból.

Olvass tovább, ha kíváncsi vagy a receptre...

 

Kevés időm van írni, pedig annyi gondolatom van az életről, emberekről, amit megosztanék veletek. 

Az elmúlt 3 hónapban brutál sok a munka. Kimerültem , elfáradtam. A nyaralás alatt némileg sikerült újratöltődnöm, de van amit átgondoltam és változtatnom kell az egészségem és a motivációm fenntartása miatt, ellenkező esetben lemerül mind a kettő, azt pedig nagyon nem szeretném mgvárni. Az első dolog, amit kitűztem magamnak a több a alvás. Ezt a múlthéten már egészen jól sikerült alakítanom. Minden nap 50 perccel aludtam többet az elmúlt kimerítő időszakhoz képest. Szerintem ez egészen jó eredmény. :)

Pénteken megint forgattuk a FEM3 ÉletForma gasztro rovat következő adásait. 

Nagyon élveztem a forgatást, szuper ételeket készítettünk és remek volt a hangulat. A fitt és egészséges receptek pedig szeptembertől vasárnaponként lesznek láthatóak a FEM3 Életforma műsorában. 

Nagyon vártam ezt a hétvégét. Ugyanis szombaton ünnepeltük Zéti 6. születésnapját. Zéti születésével pedig egy időben indult útra a FittAnyu életmódblogom is. :)

Ha vasárnap, akkor piacnap. :)

Ahogy a júliusi challengnél megfogadtam, gyalog járunk a piacra. Ennek megfelelően ma is elindultunk, kis kosárral, családostól, gyalogosan a helyi termelői piacra. 

Ma - egy kicsit már előre gondolva az őszi immunerősítésre - termelői facélia mézzel, virágporral és termelői levendula vízzel tértem haza. 
A FACÉLIA MÉZ egy kimagaslóan széles spektrumú gyógyhatású "csodaszer". Igen magas tápértékkel bír, melynek köszönhetően kiváló természetes immunerősítő a bacilusok és vírusok támadásaival szemben, emellett enyhíti a gyulladásos állapotokat és rendszeres fogyasztásával csökkenthetőek a magas vérnyomással járó kellemetlen tünetek. 
Azt TUDTAD, hogy 100 g VIRÁGPOR annyi aminosavat tartalmaz, mint fél kg marhahús, vagy 7 tojás? 
Számos jótékony hatása miatt 3x1 mokkáskanállal érdemes beiktatni a napi táplálkozásba. 
Többek között remek immunerősítő, jótékonyan hat a bélflórára, máj működésre, segíti a kalcium felszívódását, erősíti a csontozatot. A mellékvese kéregben segíti a hormonelválasztást, szabályozza a só,- vízanyagcserét, szénhidrát,- fehérje,- zsíranyagcserét ezzel is segítve a diétát.

Piac után a fiúknak faültetés, nekem pedig muffin sütés volt a program. 

Elkészítettem a holnapi fitt tízóraimat, amit magammal tudok vinni a munkába. 

 

TEJ,- TOJÁS,- HOZZÁADOTT CUKORMENTES ÁFONYÁS MUFFIN 

 

Hozzávalók: 

  • 3 kis bögre zabpehely
  • 1 banán pépesítve
  • 2 ek. BioTechUSA vaníliás Rice proteinpor
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 tk. őrölt fahéj
  • 4 ek. eritrit
  • 2 ek. kókuszvaj olvasztva
  • 1 kis bögre növényi tej
  • 1 marék mogyoró, mandula, kesudió
  • 2 marék áfonya
Elkészítés:
Az áfonya kivételével összes hozzávalót egy robotgépben alaposan dolgozd össze. Amikor kész, óvatosan forgasd hozzá az áfonyát. Töltsd muffin papírokba a masszát (7 db) és süsd meg 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt. 

Tippek a 'tiszta' étrendhez

2019.07.14 15:36

 

A 'tiszta' étkezéssel rövidebb és hosszabb távon is megőrízhetjük jó közérzetünket illetve javíthatunk egészségi állapotunkon, sporttal kombinálva pedig formás-feszes testet érhetünk el, mindezt úgy, hogy közben ízletes ételek kerülnek a tányérunkra. 

De mit is jelent 'tisztán' étkezni és hogyan kezdjünk hozzá? 

Olvass tovább.. 

 

Ha vasárnap, akkor piacnap. 

A júliusi személyes challengemnek megfelelően autó helyett gyalog mentünk a helyi termelői piacra. Ezúttal zöldségekkel, házi olívás sajttal, levendula olajjal és házi készítésű citromos cukkini lekvárral tértem haza. 

Júniusban rengeteget dolgoztam és ez júliusban sincs másként. A cégünknél nyáron van az igazi szezon, így az elmúlt heteim igen feszített tempóban teltek, ami az alvásomra is kihatással van. A levendula olajat a párnámra vettem a nyugodtabb, pihentetőbb alvásért, 

a citromos cukkini lekvárból pedig délután FITT CITROMOS TÚRÓS PITÉT sütöttem. 

A tésztához Dia-wellness szénhidrát csökkentett liszt és zabliszt keverékét használtam. Margarin helyett kókuszzsírt választottam, cukor helyett eritritet, a túrónak pedig a zsírszegény változatát, így beilleszthetővé vált egy 'tiszta' sporttáplálkozásba is. 

De mit is jelent a 'tiszta' táplálkozás?

Képzeld el, hogy tested egy versenyautó. Ahhoz, hogy a legjobb köröket fusd a pályán, és hosszú ideig működjön az autód, jó minőségű üzemanyagra van szükséged. Ha rossz minőségű üzemanyagot tankolsz a kocsidba, az csökkenti a teljesítményed, lassítja az autódat, és folyamatosan szervízbe kell hordanod. 

A testünk esetében az üzemanyag az étel, amit megeszünk. Ha ezek az ételek gyenge minőségű alapanyagokból készülnek, hatásuk előbb-utóbb megmutatkozik az egészségi állapotunkon és a testünk formáján is. 

Nincs konkrét lista, hogy mit tartalmaz egy 'tiszta' étrend, és az arányokra vonatkozólag sincsenek megkötések. Sokkal inkább főbb irányvonalak vannak, melyet mindenki a saját igényeire és mindennapi életvitelére szabhat. 

 

Tippek a 'tiszta' étrendhez 

 

Az alábbi főbb irányvonalakat érdemes figyelembe venni egy 'tiszta' étrend kialakításánál:

  • dönts okosan és tervezz előre
A legjobb, ha hétvégén megtervezed előre a következő heti étrendedet és ennek megfelelően vásárolsz be. 
  • válogasd meg az alapanyagokat
  • főzz magadra 
Legbiztosabbra akkor mehetsz az ételeidet illetően, ha te magad készíted azokat, ráadásul így még pénzt is spórolhatsz. Figyelj a kiegészítő részletekre mint pl. az zsiradékok, olaj, és fűszerek használatára. 
  • a tiszta, szénsavmentes víz legyen az elsődleges folyadék forrásod
  • kerüld a cukrozott üdítő italokat és a finomított szénhidrátokat
  • egyél több friss, helyben (Magyarországon) termett zöldséget és gyümölcsöt
 

30 napos táplálkozási program

Részletekét kattints a képre: 

A legjobb fitnesz lisztek

2019.06.01 12:45

A vércukorszintet az egekbe emelő lisztfélék helyett válaszd ezt a 4 egészségesebb alternatívát. 

Olvass tovább..

 

Új hónap, új edzés célok, új edzésterv. 

Júniusra megcéloztam a heti 5x1 óra edzésszámot. Fél éve, amióta újra a sales-ben dolgozom kint területen és nem az edzőteremben telnek a napjaim, azóta sokszor okozott fejtörést az, hogy mikor és hogyan tudok beiktatni egy kis edzést a hétköznapokba.  Egyrészt napi 9-10 óra munka és gyerkőc mellett valóban kevés idő jut az edzésre, másrészt fáradtan haza esve, igen csak össze kell szedni magát az embernek, hogy elinduljon edzeni. Igen, bármennyire is az életem az edzés, az elmúlt fél évben ez sokszor nálam is így van, szükség van az erőmre, hogy legyőzzem önmagam és a fáradtságom és elinduljak edzeni. 

Az utóbbi 2 hónapban a heti 4 edzést szinte mindig sikerült tartanom, így itt az ideje ezen továbblépni. 

Amíg főállásban edzőként dolgoztam, addig off szezonban heti 6-7, verseny szezonban pedig heti 10 edzésem is volt. Ehhez képest az elmúlt fél évben a heti 3-4 nekem elég nagy visszaesést jelent, így újra fel kell építenem a heti 5 edzés lehetőségét és tényleges megvalósulását. Szerintem egy okosan összeállított edzéstervvel és tudatosan tervezett napokkal, ez is menni fog. :)

Az edzéstervemben a gyakorlatok és sorozat/ismétlési tartományok minden héten változnak majd hogy megelőzzem a hozzászokást. Ez az edzésstílus ugyanis nem csak izmot épít, de segít több kalóriát is elégetni. 

Májusban a táplálkozással önmagamhoz képest kissé hadilábon álltam, nehéznek éreztem és több kilengésem is volt. Cél, hogy júniusban erre is jobban fókuszáljak és visszetereljem az általam követett mederbe. 

Közel 10 éve a sporttáplálkozási alapok szerint étkezem, így ez már nálam rég nem időszakos diétát jelent, hanem életmódot. Minőségi fehérje-szénhidrát és zsír fogyasztást, egyszerűen és gyorsan elkészíthető változatos receptek formájában. És amit külön kiemelnék, hogy éhezés nélkül. A májusban említett kilengések alatt pedig a tervezettnél több egészséges és fitt általam készített édességek fogyasztását értettem, nem pedig minőségben és alapanyagokban megváltozott étrendet. :)

Péntek este megsütöttem életem első sajttortáját. Valamiért mindig az volt a fejemben, hogy a sajttortát nehéz és bonyolult elkészíteni, (mondjuk lehet így is van, csak én egyszerűsítettem le a receptet) de szerintem ez jól sikerült és isteni finom lett. :)

Ahogy a többi receptemnél is, itt is figyeltem az alapanyagok megválasztására, követve a sporttáplálkozás alapelveit. A fehér liszt helyett zabliszt és kókuszliszt keverékét, cukor helyett eritritet használtam és a torta fehérje tartalmát vegán proteinporral emeltem meg. 

PROTEINES HOZZÁADOTT CUKORTÓL MENTES FITNESZ SAJTTORTA

Receptért katt. a képre: 

A titok pedig ebben rejlik, az alapanyagok megválasztásában és nem az éhezéssel járó fogyókúrákban. 

A hagyományos fehér liszt helyett próbáld ki az alábbi 4 lisztet az ételeid elkészítésénél. 

 

A legjobb fitnesz lisztek

  • teljes kiőrlésű liszt
A teljes kiőrlésű liszt is megemeli a vércukorszintet, mégis jobb választás mint a finomliszt. Gazdagabb esszenciális tápanyagokban (pl.vas), ami segíti a vérképzőédést, illetve a rosttartalma fokozza a teltségérzetet és segíti az emésztést. 
Tipp: célszerű óvatosan bánni a teljes kiőrlésű liszttel, hiszen ha kizárólag ezt használod a sütéshez-főzéshez, akkor az ételek könnyen túl sűrűvé és ízetlenné válnak, így bizonyos esetkben célszerű keverni más lisztekkel. Én pl. rendszeresen használom sütemények tésztájához zabliszttel fele-fele arányban keverve. 
 
  • barna rizsliszt
A barna rizsliszt a napi ajánlott vitaminveitel 50%-át képes fedezni olyan kulcsfontosságú mikrotápanyagokból, mint a B-vitaminok (pl. ezek segítenek energiává alakítani az ételt) és a napi ajánlott mangánbevitel háromszorosát, ami szükséges a kötőszövetek és csontok képződéséhez. Kiváló kenyér alapanyag és szószok sűrítéséhez is remekül használható. 
Tipp: érdemes tudni róla, hogy az egészségesebb lisztek között szénhidrátdúsabbnak számít, 100 g barna rizsliszt 63 g szénhidrátot és 10 g fehérjét tartalmaz. 
 
  • csicseriborsó liszt
100 grammonként 5 g fehérjét és 13 g szénhidrátot tartalmaz, fedezi a napi ajánlott vas bevitel 25%át és tele van kalciummal -  ez a lisztféle egy igazi izom - és csontépítő. A legjobb ha a receptekben lévő fehérliszt akár felét is borsólisztre cseréled, de vegyítheted más lisztekkel - pl. rizsliszttel. 
 
  • kókuszliszt
Ez a gabonamentes liszt dicsekedhet a legalacsonyabb glikémiás indexszel. Gluténmentes. A receptekben lévő fehérliszt mennyiségének csak 20%-a váltható ki vele.
Tipp: a kókuszlisztet legalább 1:1 arányban keverd gabona alapó liszttel és sok tojás, vagy növényi tej, préselt gyümölcs kell, hogy ne legyen száraz a belőel készült étel. Ha sütéshez használod, akkor is tartsd meg a fele-fele arányt. 
 
 

30 napos táplálkozási program neked!

Katt. a képre a részletekért
 

A puffadás okai, amire nem is gondolsz

2019.05.19 07:44

Edzel? Diétázol? De a hasad tájékán még nem az a forma köszön vissza, amit igazán szeretnél látni a tükörben? 

Akkor a kemény munkával megformált hastájékodat ezekkel próbáld laposan tartani.
Olvass tovább...
 
 
Imádom az ilyen hétvégéket és ezzel együtt a vidéki életet. :) 
 
 
Együtt a család, jó idő van, érik a cseresznye az udvarunkban, süt a nap. Mi bajunk lehet, nem igaz? :)
Zéti gyereknapi kívánsága az volt, hogy vasárnap délelőtt menjünk ki a tóhoz és sétáltassuk meg az Etyeki Állatvédő Egyesület egyik kutyusát. 
 
Most Gyömbérre esett a választásunk, aki egy igazán barátságos kutyus, szuper délelőttünk volt vele. 
 
Örültem a napsütésnek, így hétvégén mind a két nap szabadtéri edzéssel indítottam a reggelt, aminek a túlnyomó része kardió gyakorlatokból és futásból állt, a végén egy rövid teljes testet átmozgató résszel és nyújtással.
 
A nyár közeledtével több embertől hallom, hogy figyelnek a táplálkozásra, edzenek, de mégsem úgy alakul a bikini forma, ahogy azt valóban szeretnék, főleg a hasi tájékon. 
Ha rendben van az étrended és edzésterved, de a hasaddal továbbra sem vagy megelégedve, érdemes figyelembe venned az alábbi 4 dolgot, ami hasi felfúvódást okozhat. 
 
 
 
A puffadás 4 meglepő oka, amire nem is gondolsz
 
  • Rostok
A rostoknak számos előnye van, de sokaknál kellemetlen gázképződést okozhat - főleg, ha nem is tudod, hogy bőven fogyasztasz belőle. Az olyan összetevők, mint az inulin és cikóriagyökér számos ételben használatos rosttartalom növelése és a kalóriacsökkentés miatt. Ezek a rostok laktatóbbá teszik az ételeket, de nem tartalmaznak extra kalóriákat, így gyakoriak a diétás ételekben.
  • Szénsavas italok
A szénsavas italok nagy mennyiségű szénsavat tartalmaznak. Ha az emésztőrendszeredben sok gyűlik fel ebből a gázból, az hascsikarást és puffadást okozhat, így válaszd inkább a szénsav- és cukormentes italokat. 
  • Cukoralkoholok
Ezek a poliolként is ismert édesítőszerek népszerű cukorhelyettesítők. A normál cukorhoz képest csupán harmadannyi kalóriát tartalmaznak, és nem okoznak hirtelen vércukorszint emelkedést. De gyakran okoznak felfúvódást, és gyorsabb emésztést (sok esetben hasmenést), főleg nagyobb mennyiségben. A termékek cimkéin a szénhidrátok alatt -ol véggel (xylitol, sorbitol, mannitol stb.) találhatod meg az említett cukoralkoholokat. 
  • Fehérjeturmixok
 
A fehérje turmixokban is lehetnek cukoralkoholok, de a fehérje önmagában is felfújhat. Illetve ha laktóz érzékeny vagy, a tejsavó fehérjék többségétől szintén lehetnek gyomorpanaszaid. De még a vegetáriánus fehérjeforrások (pl. borsó, lencse, szója) is okozhatnak kényelmetlen puffadást. 
Mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia, hogy számára melyik a legmegfelelőbb típusú fehérje turmix. Erre kiválóan alkalmasak az egy adagos termékek. 
Én egy ideje már váltottam a tejsavó fehérjéről rizsfehérjeporra. A BioTechUSA Rice Proteinjét használom turmixnak, sütikbe, édes krémekbe, zabkásába, valamint most tesztelem a legújabb Vegán proteinjüket is, ami nemcsak finom, de számomra igazán gyomorbarát is, így felváltva fogom használni a Rice proteinnel együtt. 
 
 
Részletekért kattints a képre:

4 gyakori hiba, amiért nem formálódik a tested

2019.04.28 20:43

Rendszeresen edzel, a táplálkozásodra is figyelsz, de mégsem látod az eredményét?

Ezek a kardinális hibák állhatnak a fejlődésed útjában - akár komoly sérüléseket is okozva. 

Olvass tovább...

 

Nagy Judit és Nagy Judit. :)

Tegnap egy önérvényesítő asszertív kommunikációs tréningen vettem részt, ahol az előadót is Nagy Juditnak hívták. Különös érzés volt, amikor bemutatkozott és nyújtotta a kezét. 

"Szia, Nagy Judit vagyok." 

Az első gondolatom az volt, hogy: "Nem. Ééén vagyok Nagy Judit". :)

Judit személyében egy fantasztikus előadót, kommunikációs trénert ismerhettem meg.  A tréningen végzett csoportos gyakorlatok pedig jó tükröt tartottak elém és megmutatták azokat a területeket, amire érdemes fókuszálnom az előre lépés és fejlődés érdekében. 

Jól éreztem magam a tréningen, új dolgokat tanultam, nyílt a gondolkodásom és a többi résztvető által új nézőpontokat ismerhettem meg. 

Bár szuper volt a workshop, ugyanakkor eléggé kimerített, fáradtan és éhesen értem haza. A salátám után pedig édesszájú lévén pedig nem volt kérdés, hogy gyorsan összedobok valami fitt finomságot. :) 

CUKORMENTES TÖKÖS-JOGHURTOS PARFÉT  készítettem. 

Recepért kattints a képre:

Sokan nem is gondolják, hogy a főétkezések közötti nassolással mennyi felesleges kalóriát tudnak bevinni a szervezetükbe, ezzel aztán megállítva a fejlődésük, fogyásuk útját. Ha Te is édesszájú vagy, mint én, akkor válogasd meg az alapanyagokat, amiből a desszerteted, rágcsálnivalódat készíted. Törekedj a minőségi alapanyagokra, liszt helyett használj zabpelyhet, zablisztet, rizslisztet, kókuszlisztet, cukor helyett édesíts eritrittel vagy steviával, olaj és margarin helyett használj kókuszolajat vagy kókuszvajat. 

Az étkezésed megreformálása mellett, azonban az alábbi dolgokra is érdemes odafigyelned, ha úgy érzed, hogy elakadtál a fejlődésben, fogyásban, testformálásban. 

 

4 gyakori hiba, amiért nem formálódik a tested

 

  • túl nagy vagy túl kicsi súlyokat használsz 
Az edzéseden fontos a megfelelő súlyválasztás. A nők hajlamosak kisebb súllyal edzeni, attól félve, nehogy túl izmosak legyenek, míg a férfiak hajlamosak inkább több tárcsát pakolni a rúdra, mint amennyit szabályos kivitelezés mellett elbírnának. 

Valójában egyik sem jó a fejlődésünk szempontjából. 

Ha túl kicsi súlyokat használsz, akkor nem adsz megfelelő mértékű terhelést az izmaidnak a fejlődéshez. Hiszen ha belegondolsz, sokszor már a megpakolt bevásárló szatyor amit haza cipelsz, többet nyom, mint 2-3 kg, így edzésen bátran terhelheted az izmaidat ennél nagyobb súlyokkal is. 

Viszont ha azelőtt növeled a súlyt, mielőtt megtanulnád a gyakorlat szabályos kivitelezését, könnyen megsérülhetsz. 

  • túl gyakran mész edzeni
Ha heti 3 edzés már jó, akkor a heti 4 vagy 5 nyilván mégjobb. Nem igazán. 
Kezdőként a hasznosnak tűnő lelkesedésed nem összeegyeztethető a tested edzések utáni regenerációjával. Az edzéssel "csak" stimulálod az izmaidat, de a fejlődéshez elegendő pihenés is kell. 
 
  • nem alszol eleget
Az igazi regeneráció és izmaink fejlődése az éjaszakai pihenés alatt történik. Ekkor csúcsosodik ki a növekedési hormon szintje. Ha nem alszol 7-9 órát, akkor ez a szint egészen biztos alacsony, és a regenerációd sem a megfelelő fázisban zajlik. 
Az éjszakába nyúló netezés, tévézés túlpörgeti az agyadat és még nehezebben merülsz álomba. Este már kapcsolt ki a telefonod és a tv-t, végy egy forró fürdőt és irány az ágy. 
 
  • nem iszol eleget
Cukros üdítők, ice teák és energia italok helyett vízre van szüksége a szervezetednek. Akár már 2%-os dehidratáció is képes érezhetően rontani az edzésen nyújtott teljesítményeden, erőszinteden, állóképességeden. Általánosan javasolt mennyiség 30 tskg-ként 1 liter tiszta szénsavmentes víz. 
 

 

Kattints a képre a részletekért: 

Tippek narancsbőr ellen

2019.03.16 17:51

 

A narancsbőr eltüntetése a nők többségénél ugyanolyan problémát jelent, mint a felesleges kilók leadása. Csodák nincsenek, a narancsbőr ellen a tiszta és minőségi táplálkozás-edzés kombinációjával lehet felvenni a harcot látványosan és tartósan. 

Olvass tovább hogyan.. 

 

Múlt szombaton kihasználtuk a jó időt és Visegrádra kirándultunk. Szerencsénk volt az időjárással, csak addig esett az eső, amíg egy bisztróban ebédeltünk. Előtte megnéztük a Fellegvárat, utána pedig az erdőben a patak mellett sétáltunk és dobáltuk a köveket a vízbe. 

Erre a hosszú hétvégére is kirándulást terveztünk, de pénteken és szombaton az eső és hideg szél miatt csak az edzőteremig jutottunk el. 

Az elmúlt 3 hónapban az új munkám miatt a termi erősítő edzések teljesen kimaradtak az életemből, itthon végeztem saját testsúlyos gyakorlatokat a vendégszobában reggelente. Márciusban azonban új lendültet kaptam és a kitűzött célom a heti 4-5 súlyzós edzés visszaépítése a mindennapjaimba, ami már a múlthéten és ezen a héten is jól sikerült. 

A testformám március elején innen indul. Nyárig a célom egy kiegyensúlyozott étrenddel és edzésekkel  a tavalyi őszi forma visszaszerzése.  

A feszes-formás test elérése nem csak az edzéseken múlik, a táplálkozásnak sokkal nagyobb szerepe van benne, mint sokan azt gondolják. 

A táplálkozás kialakításában fontos szerepe van a tudatosságnak, előre tervezésnek és annak, hogy a saját életritmusodhoz alakítsd az étrendedet, ne éhezz, ne egy szélsőséges sablon diétát kövess, ami hosszútávon úgysem tartható, hanem ízletes ételeleken keresztül minden szükséges tápanyagot megkapjon a szervezeted. 

Nekem hétközben amikor dolgozom, nagyobbrészt csak a kocsiban van lehetőségem enni, ezért nagy szerepe van az előre főzésnek, dobozolásnak és ételhordó táskámnak. :)

Egyszerre két napra főzöm le az ételeimet, így csak minden másnap este kell rászánnom 1 órát a főzésre, adagolásra. 

Hétközben, mivel reggel korán indulok dolgozni, az edzéseket munka és ovi után tudtam beiktatni, Zéti ilyenkor elkísér és együtt edzünk. :) Hétvégén pedig vagy közös családi edzés van, vagy ha nincs kedvük velem tartani, akkor amíg ébredeznek, én reggel letudom az edzést, így a nap többi része már szabad. 

Néhány fontos szempont,amit érdemes szem előtt tartanod, ha feszesebb, formásabb testet szeretnél nyárra és hosszútávon szeretnél megszabadulni a narancsbőrtől.

 

Tippek narancsbőr ellen

  • életmód, nem diéta 
  • tűzz ki apró célokat és csináld
  • napi 5-6 étkezés
  • tervezz előre és dobozolj
  • vásárlásnál ellenőrízd az összetevőket, így sok felesleges, rejtett kalóriát megspórolhatsz
  • figyelj a tiszta víz bevitelre (általánosságban 20 testsúlykilogrammonként 1 liter tiszta szénsavmentes víz)
  • súlyzós edzés 
 
 
 

30 napos online étrend és mozgásprogram ami segít neked nyári forma elérésében:

Kattints a képre a részletekért:
 

Cukormentes sült tejberizstorta narancs kompóttal

2019.02.24 15:56

 

Gyerekkorom egyik nagy kedvencét a tejberizst ma már egészségtudatos formában - cukor és tej nélkül -  készítem, hogy beilleszthető legyen egy fitt étrendbe is. 

Olvass tovább a receptért.

 

A február minden szinten próbára tesz, így már nagyon várom a végét. Extra sok munka a melóhelyen, gyerekbetegségek, rövid határidők, kevés alvás. Esküszöm azt hittem megúszom betegség nélkül, de így a hónap végére becsúszott a megfázás influenzaszerű tünetekkel karöltve.

A szerda esti belázasodástól számítva szerencsére 2 nap alatt sikerült annyira helyre jönnöm, hogy tegnap már tudtunk forgatni a TV2 FEM3 Élet-forma műsorával, ahol márciustól vasárnaponként újra fitt finomságokat készítek. 

Az elmúlt héten az étrend tervezés (mondjuk étvágyam sem volt a megfázás miatt) és az edzések most háttérbe szorultak, helyette a gyógyuláson volt  a hangsúly. 

Februárban túl vállaltam magam, és nem hagytam időt a pihenésre, így a szervezetem érthető módon jelzett, lebegedett. Márciusban határozott célom lassítani, átszervezni, rendszerezni a teendőket és több időt szánni a regenerációra. 

Bár tegnap a forgatás miatt egész nap sütöttem-főztem a konyhában, délelőtt Zéti arra kért, hogy készítsünk valami finomságot, mert már olyan régen sütöttünk együtt. 

Mivel mindhárman imádjuk a tejberizst, így egy CUKORMENTES SÜLT TEJBERIZS TORTÁRA esett a választásunk NARANCS KOMPÓTTAL tálalva. 

Receptért katt. a képre: 

Végig lelkesen segített, felverte a habot, keverte a tejberizst, felkockázta a narancsot. 

Remek ebéd utáni fitt desszert lett belőle. :)

 

Amiért egyél rizst...

A rizs fogyasztása kihat a gyomor, lép és hasnyálmirigy működésére, elősegíti a tüdő és vastagbél működését. Érdemes tehát időnként valamilyen formában beiktatni az étrendbe. Kezdésnek már az is jó, ha a sült krumpli köreted helyett egy adag zöldséggel elkevert rizst eszel ebédre. 

Emellett persze igen sokoldalúan felhasználható táplálékunk. Készítheted vízben vagy növényi tejben, párolva, sütve, pirítva, sósan, édesen, kásának, gombócnak vagy akár levesnek főzve. 

Én már ki is néztem a következő rizses receptemet, ami fekete szezámmagos rizskása lesz. 

Tételek: 1 - 10 ból 721
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>